A filmgyártó vállalat, ami elhozta a változást
Mai cikkemben arról a független szórakoztatóipari vállalatról szeretnék írni, amely teljes egészében megváltoztatta a filmipart Amerikában, és ez nem más, mint az A24 Films nevű filmstúdió.
A cég története rendkívül érdekes, illetve egészen 2019-ig több, mint 25 Oscar-díjra jelölték azokat a filmeket, amiket a cég által forgalmaztak. Rengeteg híres filmet rendeztek, ilyen többek között a Brie Larson a Room, Amy, Ex Machina, és a Holdfény, valamint televíziós részleggel is rendelkeznek: Ramy, The Carmichael Show és Euphoria.
Az ötletgazdák
Az New York-i székhelyű A24 vállalatot Daniel Katz ( Guggenheim Partners), David Fenkel (Oscilloscope) és John Hodges (Big Beach) alapította 2012-ben. A cég filmforgalmazással foglalkozik, valamint film-és televíziós produkciókra specializálódott. A három cégalapító már a sikerek előtt is produkciós és filmes területeken dolgozott, de végül felmondtak addigi cégüknél, hogy társalapítókként valami nagyobbat alkothassanak.
A stúdió neve egy egészen egyszerű kis történethez köthető.
Daniel Katz éppen egy olasz A24 nevű autópályán vezetett, amikor eldöntötte, megalapítja a céget, ezért kapta a stúdió az A24 Film elnevezést, amit 2016-ban lerövidítettek A24-re. Ez az autópálya egyébként is híres volt már az olasz filmtörténetben, hiszen nagyon sok neorealista és szürrealista rendező alkalmazta ezt az autópályát filmjeiben a vidéki táj szépsége miatt.
Története
A céget eleinte nem lehetett a legsikeresebbek közé sorolni, azonban a Spring Breakers megjelenésével rohamos növekedésnek indult a stúdió sikere. A cég induló tőkéjét a Guggenheim Partners biztosította, és 2012 októberében csatlakozott a céghez a reklámigazgató: Nicolette Aizenberg. Az alapítók elmondása szerint azért hozták létre ezt a céget, hogy sajátos nézőponttal rendelkező filmeket oszthassanak meg.
A cég legelső mozibemutatója a Roman Coppola által megrendezésre került film volt, aminek címe: A Glimpse Inside the Mind of Charles Swan III, valamint főszereplője Charlie Sheen. Eleinte korlátozott példányszámban jelenítették meg a mozikban, de nagy sikert aratott. 2013-ban az Amazon Prime és a DirecTV Cinema nevű cégekkel nagyjából 40 millió dolláros megállapodást kötöttek (sok filmet azóta is ezeken a stúdiókon keresztül forgalmaznak), és miután legyártották az Ex Machinát, és a Room című filmet, illetve megvették A boszorkány című film világméretű jogait, a stúdió sikere jelentősen megnövekedett. A DirecTV Cinema 30 nappal a filmek megjelenése előtt felkínált egynapos megjelenéseket, ilyen volt például az Enemy című film is. Amikor az Amazon Prime-mal kötötték meg szerződésüket, a cégnek lehetősége nyílt DVD-n és Blu-rayen is megjeleníttetni a filmjeit.
2018-ban rengeteg változáson ment keresztül az A24. A cég indított egy The A24 Podcast nevű podcast műsort, ami szintén nagy sikernek örvend. Nagyon sok neves vendéget hívnak el műsorukba: Bo Burnham, Martin Scorsese, Sofia Coppola és Paul Schrader. Általában nem határozzák meg előre a műsor felépítését, de ennek ellenére is nagyon jól strukturált beszélgetéseket folytatnak, melyek a vendégek legutóbbi munkái köré épülnek.
Napjaink
Az A24 azóta is számos partnerséget kötött már hatalmas cégekkel, mintpéldául az Apple, valamint a Showtime Network. 2021-ben a cég állítólag egy 3 milliárdos összegű felvásárlást vizsgált, de erről bővebb információkat még nem lehet tudni.
Ez a cég rendkívül nagy hatással volt a filmiparra. Habár sejteni lehetett, hogy sikeres lesz, hiszen 3 olyan személy alapította, akik már nagyon tapasztalt és sikeres vezetők voltak, mint minden más cégnek, ennek is utat kellett törnie magának, hogy aztán hatalmas céggé nőjje ki magát.